TELEPÜLÉS
Köszöntő
Sárpilis története
Térkép
Utcanévjegyzék
Nevezetességek
Testvértelepülés
ÖNKORMÁNYZAT
Általános Közzétételi lista
Képviselő-testület
Bizottságok
Polgármesteri Hivatal
Kisebbségi Önkormányzat
Rendeletek
Hirdetmények
Aktuális hírek
Letölthető dokumentumok
INTÉZMÉNYEK
Iskola és Óvoda
Idősek Otthona
Könyvtár
Orvosi rendelő
Házi Segítségnyújtás
Posta
KULTÚRA
Tájház
Magángyűjtemény
Kézművesség
Civil szervezetek
Egyház
SZABADIDŐ
Rendezvények
Sport
Fotóalbum
Vendégkönyv
A Sárpilisi Református Egyház
  
„Sárpilisi templomtorony, jaj de messzire ellátszik,
Közepébe, a négy szélébe négy szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra,
Lehajtom a bús fejemet rózsám ölelő karjába.”
    
Istentiszteletek: minden vasárnap és ünnepnapokon 10.00-kor
    
Lelkipásztor: Halmosi-Bede Krisztina  -  Bátaszék, Babits u. 2/A
      
    
Sárpilisen a templom, a paplak és az iskola a falu közepén a törzsökös, vagyonilag a legtehetősebb lakosok házainak szomszédságában helyezkedik el. A Sárköz a magyar területek közül az elsők között tért át a protestáns hitre, 1540-es években Tolna mezőváros vált a hódoltsági területek egyik protestáns szellemi központjává. Tolna mellett a szomszédos Decs község is jelentős szerepet játszott a magyar reformáció terjesztésében. Pilis a Tolnai Egyházmegye egyik legkisebb lélekszámú és legszerényebb gyülekezete, ennek ellenére a Pilisre került lelkészek kitartottak gyülekezetük mellett. A pilisi református lelkészek névsorából kiderül, hogy a protestáns hitre való áttérés legkésőbb a 17. század évtizedeire megtörtént.
Forrásaink arról nem tudósítanak, hogy pontosan mikor épült fel a település első református temploma, de a későbbiekből következtethetünk arra, hogy nem sokkal az új hitre való áttérés után lehetett, esetleg kezdetben a római katolikus templomot használták. A református templomokat oltár nélkül, centrális elrendezési elv szerint bútorozták be. A templom középpontjában valamelyik oldalfal középtengelyében a szószéket helyezték el.
A templom ünnepélyes felavatása 1797. december 3-án történt meg, amit a község lakóinak 3 évi kemény „társadalmi” munkája és a felfogadott bátaszéki német mesterek tevékenysége előzött meg. A felszentelt templom homlokzat előtti toronnyal, félköríves szentéllyel, síkmennyezetes hajóval épült fel.
Az 1797-ben készült nagy harang mellé 1812-ben készítetett az eklézsia egy kisebbet. A harang használata szorosan összekapcsolódik a vallásosság helyi gyakorlatával. Egyik legfontosabb funkciója a vallásgyakorlási alkalmak kezdetének, eseményeinek hírüladása a közösség számára. Európa szerte harangszóval jelezték évszázadokon át, hogy közeledik a templomi istentiszteletek ideje.
Harangszó jelzi a szertartás kezdetét. Országszerte a harang legfontosabb funkciói közé tartozik a haláleset, a temetés és a halottkultusz rituális és informatív szolgálata. A harangszónak viharűző funkciót is tulajdonított a népi hiedelem világ. Ha a település valamelyik pontján tűz ütött ki, a harangot félreverték. Háborúk idején a hadsereg számára összegyűjtötték a harangokat, s ágyút öntöttek belőlük. A sárpilisi harang elszállítására 1916. október 7-én került sor. Ma három harangja van a sárpilisi református egyháznak. A nagyobbik harang az 980-as évek végén megrepedt, 1993-ban öntette újjá a gyülekezet, s ekkor egy kisebb lélekharangot is sikerült vásárolni. A két nagy harang villamosítása is megtörtént ekkor.

A reformátusok és az unitáriusok a 18. század végétől kezdtek ismét orgonákat építeni a templomaikba, de a hangszer sosem nyert liturgikus szerepet, csupán vezeti, vagy kíséri a közös éneket. Templomi tartozék még az úrasztala, mely az oltár utódja a reformátusoknál, az úrasztali tányér és kehely, boroskancsó, keresztelőkancsó és tál, valamint az úrasztali terítők. Kanna felirata: IFIU DÁVID ISTVÁN TSINÁLTATTA MAGA KÖLTSÉGIBŐL

A 16-17. században a protestáns egyházak anyagi alapja is a hagyományos tizedből került ki. Ugyancsak középkori eredetű volt a liturgikus cselekményekért (keresztelés, esketés, temetés) fizetendő eredetileg önkéntes, de a reformáció idején már kötelező érvényű fizetség, a stóla.

A magyar református parasztság életében jelentős szerepet kapott az egyházak helyi igazgatására felállított presbitérium. A presbitériumok megalakulása után e fórum vált az egyházfegyelmezési munka színterévé. A presbitérium tagjai a presbiterek, vezetője az egyházközösség lelkésze és a presbiterek sorából kikerülő kurátor vagy gondnok, akik együtt képviselték a testületet.
A korábbi évszázadok vallási homogenitásából következik, hogy a községben egy református temető van a helység déli részén. A temetkezésre szánt helyet gondosan elkülönítették a településtől, a házak a múlt század végi szaporodása során, azonban a temetőkert szinte a falu közepére került. A régi temetőben a sírok nem sorakoztak szabályos sorokban, mint az újakban. A falu népe nagycsaládok és nemzetségek szerint temetkezett, tehát a temetőben is úgy voltak egymás mellett, mint a templomban, vagy ahogy egymás szomszédjai voltak az élő faluban. A fő helyet a bejárat jobb és baloldalán a legvagyonosabb családok kriptái foglalták el, ezek körül sorakoztak a középbirtokosok kriptái, sírhelyei, és a temető alsó (déli) és nyugati
részén, a bejárattól távol helyezkednek el a szegényebbek, a jöttmentek temetkező helyei. A temető ma egyházi és önkormányzati, közös tulajdonban van.
 
Forrás: Balázs Kovács Sándor: A Sárpilisi Református Egyház története 1997. Sárpilis
 
 
 
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu