TELEPÜLÉS
Köszöntő
Sárpilis története
Térkép
Utcanévjegyzék
Nevezetességek
Testvértelepülés
ÖNKORMÁNYZAT
Általános Közzétételi lista
Képviselő-testület
Bizottságok
Polgármesteri Hivatal
Kisebbségi Önkormányzat
Rendeletek
Hirdetmények
Aktuális hírek
Letölthető dokumentumok
INTÉZMÉNYEK
Iskola és Óvoda
Idősek Otthona
Könyvtár
Orvosi rendelő
Házi Segítségnyújtás
Posta
KULTÚRA
Tájház
Magángyűjtemény
Kézművesség
Civil szervezetek
Egyház
SZABADIDŐ
Rendezvények
Sport
Fotóalbum
Vendégkönyv
     

Elérhetőségek: Szabó Mónika
tel.:
06/30 8839708, 06/74 496 556
e-mail:
tajhazsarpilis@freemail.hu

nyitva tartás: Hétfő-Péntekig 8-16

„Négy sarka van a dunyhának nem kettő,
Kisangyalom mikor alá befekszöl.
Felhajtom a piros szőttes dunyhádat,
Jobb szeretlek, mint az édesanyámat.”
 
A Sárköz kulturális öröksége
 

A Sárpilis, a sárközi falvak közül a legkisebb, a legszegényebb, mégis kultúrájában ugyanolyan magas értéket képvisel, mint bármely más sárközi település. Hogy ennek a sokszínű, sokrétű hagyatéknak legyen méltó helye, 2006 nyarán nyitotta meg kapuit a Sárpilisi Tájház.

A tájházban helyet kapott egy vetett ágy, melyet sárközi szőttessel bevont párnák díszítenek valamint a

szövés, fonás eszközei a szövőszék és a rokka, valamint a kendertörő.
  
A sárközi szőtteseknek több fajtáját különíthetjük el. A régi sárközi ünnepi szőttesek mintája lényegében nem más, mint a piros és fehér, illetve piros és fekete csíkok különféle variációja. A sárközi szőttesek legismertebb csoportja a két szélből összeállított fehér pamutszőttes abroszok, melyeket szinte szőnyegszerű egyenetlenséggel beborítanak a mértani jellegű nagy H betű formájú elemekből szerkesztett piros-fekete-kék vagy piros-kék, piros-fekete mintacsíkok. A sárközi asszonyok egyik legnevezetesebb szőttese, a száda, amit helyben bíborvászonnak, bodorvászonnak emlegetnek. Ez az erősen sodrott, de finom fonalból szőtt vászonféleség, kimosva fodrozódó felületet adott. Ezt a felületet - amíg a fonalat maguk fonták - úgy nyerték, hogy a fonalat a szokottnál erősebben sodorták. Az emlékezet megőrizte néhány olyan híresebb szövőasszony nevét, akik a takács- és parasztszőttest ötvöző sárközi szőttesstílust kialakították: mint az alsónyéki Szilasi Éva, decsi Kubránszki Sára, a pilisi Sümegi Mária.
 
„Édesanyám nádfedeles háza,
Benne van a tulipános ládája.
Ládájában kihímzett selyem jegykendőm,
Annak adom, akit én szeretök.”
 
A tájház egyik eleme a tulipános láda, amelybe gyűjtögették az eladósorban levő lányok a hozományukat. Ide kerültek a rokolyák, szőttesek, lepedők és kelengyék.
Az ország minden öltözete közt ez volt - virágkorában - a legparádésabb, legpompásabb viselet. A női öltözetek anyagát Lyonból, díszét St. Etienne-ből hozatták; a férfiak angliai tükörposztóban jártak.
 
A múlt század közepén még az ing dereka oly rövid volt, hogy tenyérnyi szélesen kilátszott a férfiak háta a gatyakorc felett, s nem volt kézelője, sem gallérja. Ekkor még széles bőrövet, széles karimájú nagy kalapot és bocskort viseltek. Az I. világháború előtt pedig már kivetett, nem egyszer csipkés szélű volt az ing, mit az ezüstpitykés, állógallérú pruszlik formált a testhez. A férfiak felső viselete viszonylag igen korán, a múlt század közepén megszínesedett. Télen a fehér szűrposztóból készült rövid szűrdolmányt vagy kisszűrt vették fel. A hosszú vagy öreg szűr gallérját és ujjavégét
csak fekete posztó díszítette. A cifraszűrt, a hímzett subát, a hímzéssel és rátéttel díszített ujjas ködmönöket csak a gazdagabbak tudták megfizetni. Ugyancsak a múlt század közepétől kezdtek a sárköziek sötétkék vagy fekete posztóból készült zsinóros nadrágot, nagy fémgombokkal díszített mándlit, később rövid fekete, ugyancsak több fémgombsoros, prémes posztókabátot is viselni.
 
„Kukorica, kukorica, kukoricaszár,
Jaj de szép, a jaj de szép a sárpilisi lány,
Köröskörül szalagos a kötője,
Rá se néz az akármilye legényre.”

 
A női viselet, a meggazdagodással párhuzamosan az 1870-80-as évektől kezdve legpompásabb, de emellett igen sok régiséget őrző viselete. Ezidőtájt a maguk szőtte bíbor (fodorvászon), mellévarrott és ünnepre ujján hosszanti irányban keresztöltéses, fekete, piros, zöld, gyapjúfonallal és fémlemezecskékkel, islóggal hímzett vagy vert csipkebetétes inget hordtak, melyet könyök felett kötöttek meg. Bíborból való a legalul viselt pendely is.
 
A múlt század első felében a felső szoknyát is fodorvászonból varrták. Ünnepre és télen posztószoknyát vettek fel rá, melyet alul szélesen piros színű anyaggal béleltek és elöl középütt, a kötény alatt, felhajtva a korcba tűztek. E szoknyákat a múlt század második felében váltották fel az alul két sor selyemszalagos szövet, selyem, kasmír és bársony szoknyák. Ezek alá már 2-3-4, sőt több fodros rokolyát vettek fel, maguk elé hétköznap sima vászon kékfestő, ünnepre selyem és bársonykötőt kötöttek. 3 vagy 4 selyem, szövet szalagos és rojtos (régebben posztó) háromszögletre hajtott vállkendőt, hármas vagy négyes kendőt terítettek a vállon át magukra, két végén a mellen keresztezve hátul szalaggal tűzték vagy megkötötték. A gyapjúból kötött beliner kendők használata télre napjainkig is megmaradt, ezt úgy kötötték, hogy a fejet és vállat egyaránt takarta.
 
A bő ujjú inget a fodorvászon, kasmír, selyembrokát rékli, röpike (női ujjas) szorította ki. Ez alatt viseltek már bevarrott és szűk ujjú inget. Télen a múlt század végéig rövid derekú, bőrrátétes és színes hímzéssel díszített báránybőr kisködmönöket vagy hasonló szabású fekete bajkót húztak.
 
Az 1870-es évekig a lányok tülök vagy tülkös pártát erősítettek a homlokuk fölé. Ezt felváltotta a művirágokkal, gyöngyökkel telerakott, három részből álló bársony, majd az I. világháború után csak gyöngyös szalaggal kötötték le a hajukat, melyet elöl hullámosra, csipkésre bodorítottak. Végül egyszerűen tarkókötéses, színes kendő lett a divat. A fiatalasszonyok elválasztott hajukat kétoldalt három ágba fonták és a fül előtt két kis kontyot formáltak
 

. A fekete alapanyagú mintegy arasznyi hosszú és félannyi széles fékötőt az 1870-80-as évekig fehérhímzéssel díszítették, azután formálták a fejtetőhöz (közvetlen a homlok felett). A fejtetőt és tarkót hajtogatott selyemszalagok borították.

A nyakban való gyöngy viselete kétféle volt. Az egyik szorosan simult a nyakhoz, ez alá vékony, keskeny .

fodrot varrtak, a másik széles volt és gallérszerűen fedte a mellet
 
A múlt század első felében a nők is csizmát húztak ünnepre, de ezt hamarosan kiszorította a hímzett bársony és bőrpapucs, majd a századfordulótól használatosak lettek a különböző félcipők és szandálok. Télen a papucshoz vastag, fekete cifrabokás kapcát vagy botost, a századforduló után pedig már gombos vagy bütykös harisnyát, az I. világháború után gyári patent vagy selyemharisnyát húztak. Fontos és állandó tartozékai voltak a sárközi
viseletnek a szövött hímű abroszok, melyeket kötényként tekertek maguk elé vagy összehajtva karjukon hordoztak.
   

A tájházban a paraszti élet fő szegmensei fedezhetők fel, mint a tisztaszoba (a nász elhálására használt vetett ágy), illetve a konyha, ahol a régiek az életük java részét élték.

 
    
 

 
Szokások a Sárközben