A szőlőőrzés szokásának gazdasági alapja van. A madár szőlőéréstől szüretig dézsmálja a szemeket, tehát augusztus közepétől vagy végétől szeptember végéig, október elejéig van szükség a madarak riogatására. Ebben a könnyű szórakoztató munkában szívesen vett részt minden sárközi nagylány. A szőlőőrzés jó alkalom volt az ismerkedésre, a legényekkel való összemelegedésre.
Maguk a sárköziek a török hódoltság idejére vezetik vissza ezt a szokást, Garay János már 1833.-ban írt róla. A hiedelem szerint, amikor a sárközi falukhoz érkezett a török, akkor körülfogta a templomot, de nem merte bántani, megvárta amíg véget ért az istentisztelet, hogy elfoghassa a lányokat. De a lányok ruhát cseréltek az asszonyokkal és görnyedezve kisétáltak a templomból, majd ki a faluból. A töröknek ekkor azt mondta a bíró, hogy azért mentek vénasszonyruhába, mert új kenyértől az újborig a leányoknak a legényekkel szóba se szabad állni, ezért kiküldik őket a tanyára szőlőt őrizni. Mikor a szultán látta, hogy mennyire őrzik ezen a tájegységen a lányok tisztességét, megkegyelmezett a falunak. Kimondatta, hogy amelyik török a hegy felé mer tekinteni halál fia lesz, de amelyik lány bemer jönni a faluba azt egyből Krímiába viszik. De gyanakodott is, hogy hátha átverték, ezért azt is kimondatta, hogy ne merjenek a lányoknak ételt vinni. A legények viszont titokban vittek elemózsiát. Mikor aztán hat hét múlva elvonult a török, haza is értek újborra. Ettől fogva a sárközi lányok hat hétig őrizték a szőlőt a hegyen.

Egyik néprajzi kutatónk szerint Sárközben az ismerekedés ideje a tavasz és a nyár, a szerelem kibontakozása pedig a szőlőőrzés idejére tehető. Szüret után az öregasszonyok sokat jártak a „susogóba”, figyelték az udvarlást. A szőlőőrzés házassági célzatát maguk a sárköziek is világosan látták és a dalaikban ki is fejezték.

Az ágynemű egy-egy szalmazsákból, fehér vánkosból és egy piros dunyhából (régies ejtéssel dunnából) állt. Csoportosan, bandánként indultak el, 5-6-7 lány tartott együtt. Akik így hívogatták egymást: „Érik a szőlőm, gyere mátka szőlőcsősznek!” A lányok mindig ünneplő ruhájukban mentek ki, fejük hátra volt kötve, hiszen azon vitték a kosarat. A bandák nótaszóval haladta kifelé, legtöbbször ezt énekelték:

Az út általában 4-5 kilométert tartott. A hegyre megérkezve elszéledtek. Ki-ki a saját tanyájára. Az újabb időkben egy-egy banda egy tanyában rakodott le. Közösen főztek, ott aludtak, együtt riogatták a madarakat és együtt is szórakoztak. Sárpilisen minden évben más tanyán tartózkodtak. A lányok első dolga az volt, hogy kitakarították a hálótanyát, a szoba földjét szalmával lehintették és megágyaztak. Az ágy deszkából készült, szalmával tömték ki és ponyvával leterítették vagy szalmazsákot tettek bele.

A lányok első dolga az volt, hogy kitakarították a hálótanyát, a szoba földjét szalmával lehintették és megágyaztak. Az ágy deszkából készült, szalmával tömték ki és ponyvával leterítették vagy szalmazsákot tettek bele. Sárpilisen szőlőpásztoros ágynak hívták, szalma volt benne, lepedővel takarták le és annyi vánkos tettek, ahány lány aludt benne. Egy hálótanyán 8-10 lány is feküdt egymás mellett. A fiatalok egész héten át jól éltek, süteményt, perecet és húst vittek, ettek, ittak, mulattak. Az öregek még emlékeznek rá, hogy kotlában főztek háromlábú vaslábon a szabadkémény alatt. A szőlőőrzés utolsó hetén a vasárnapot is kint töltötték. Összeszedték a pénzt és lementek Várdombra húsért. Ebédet főztek és perecet sütöttek. A hálótanya kitakarítása, elrendezése és az asztal megterítése után elindultak kótéval (kereplővel) madarat hessegetni. Madárriogatás közben ezt dalolták:

A lányok madárriogatás közben messze elkalandoztak. Délután, dolguk végeztével érkeztek meg a legények, akik keresni, kergetni kezdték a lányokat. A lányok nem hagyták abba kereplést, dalolást és menekülést színleltek. A legények ki voltak öltözve. 1914 előtt varrott, pitykés kék mellesben és csillagosra vágott pengős-sarkantyújú rámás csizmában. Ők is bandánként érkeztek és így kergették a csapatosan kóborló lányokat. A legények hetykén rázendítettek:

A lányok nótázva kerepelve menekültek hosszú sorokban. A tőkék közt kanyarogva folyt a kergetőzés. Közben egy-egy tanyatéren összeverődtek. Amikor először találkoztak, rendszerint nem szóltak egymáshoz. Majd egy kis szünet után a lányok ismét nótázva futottak tovább:

Végül egy újabb találkozásnál az egyik hangadó lány megkérdi: „Mit akarnak kegyelmetök, hogy úgy ránk estek? Nem vagyunk mi nemtom mik! Mi utánunk mit kóvályok kendtök?” Erre valamelyik legény válaszolt: „ Nem akarunk mi semmit csak titeket nézünk” A lányok ismét visszavágnak: „Nohát nézzön kigyelmötök: bakháton a csizmánk nyoma, a nyomon járhat két szömük világa- Gyerünk lányok.” S nótázva igyekeztek tovább:

Az estig tartó kergetőzés után a lányok, legények valamelyik tanyatéren gyülekeztek. Ezek után nyájaskodás, ismerkedés következett. A lányok kimutatták, hogy kit fogadnának szívesebben. A lányok kezében karika alakú perec volt, a fiúkéban bot. A legények a perecet igyekeztek a botjukkal elvenni, akinek sikerült - a lány rendszerint engedte - az meg volt hívva estére. Az esti mulatás dalolásból és táncból állt, közben ettek, ittak. Régen a lányok játszóba kezdtek, karélyba fogózva, csillegőt, lépőt majd ugrót jártak. Egy régi feljegyzés szerint, addig forogtak ameddig bírtak. Aztán ki-ki elment a szállására. Külön a lányok és legények, a lányok nótázva, a legények furulya szóval. A fiatalok mellett ott volt ugyan a tanya gazdájának a felesége, vagy anyja, az öregszüle is, ő azonban azt vallotta: „könnyebb egy zsák bolhát megőrizni, mint egy asszonyt illetve egy leányt.” Ez a segítő munka egyben társas szórakozásnak is számított és sokféle szokáselem rakódott rá: udvarlás, ismerkedés, szerelmespárok kiéneklése, összepárosítása, különféle társasjátékok, dalok, táncok.

A századfordulóval a legények és a leányok közös hálótanyában aludtak. Ott aludtak a legények, akinek volt szeretője. Mindenki a párjával ruhástul. A régi paraszti „melléfekvés” nem volt egyértelmű a szerelmi viszonnyal, később azonban a sárközi szőlőőrzés efféle próbaházassággá fajulhatott. A közös hálótanya később azonban próbaházassággá fajult, hiába volt ott a nőrokon, ezért a hatóságok a szőlőőrzést végleg eltiltották, egyébként sem volt már jelentősége, mert a filoxéra mindent elpusztított.
Általában a hét végéig maradtak kint a fiatalok, és szombaton mentek újabb élelemért a faluba. A következő héten tértek ismét vissza. Vidámságtól, kacagástól és a kereplő hangjától volt zajos a „högy” egészen az őszi (szőlőőrzési) vásár napjáig. Ez a szeptemberi szekszárdi vásár napja, amikor a fiatalok behajtottak a vásárra. Este pedig egy utolsó nagy mulattságot tartottak. Másnap reggel fájó szívvel jöttek haza a lányok, hiszen ez a pár hét jelentette számukra a hétköznapi, monoton életből való kitörési lehetőséget. Hazatérésüket várta a házimunka, az őszi betakarítás és a szüret.